2020. január 21., kedd 13:02

A Belügyminisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. január 21., kedd (OS) -

    A jelentéstételeket követően a tárcavezető a Bácsalmási Határrendészeti Távfelügyeleti Irányító Központban és a déli határszakaszon személyesen tájékozódott az állomány szolgálati körülményeiről, majd feladatszabó értekezletet tartott.

Az országos rendőrfőkapitány hozzászólásában - egyebek mellett - kijelentette: a magyar rendőrség eleget tud tenni Magyarország schengeni határvédelemre vonatkozó vállalásainak. Dr. Balogh János r. altábornagy leszögezte azt is, hogy a rendőrségnek továbbra is feladata a legális határátlépés feltételeinek biztosítása.

Papp Károly r. altábornagy a nemzetközi hírszerzési tapasztalatokra, a FRONTEX elemzéseire hivatkozva kiemelte, hogy a magyar rendőrségnek tartósan kell berendezkednie a migrációs nyomás kezelésére. A Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója - többek között - arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy kizárólag komplex intézkedések eredményezhetnek sikert a határőrizet és az embercsempészés elleni fellépés területén.

A belügyminiszter összegzése szerint a rendőrség jól vizsgázott határaink védelmében, áldozatvállalását a társadalom elismeri. A rendőrség bemutatott eredményei megerősítik korábbi tapasztalatát, amely szerint a rendőri szervek, a honvédség erői és a polgárőrség együttműködése kiváló. Dr. Pintér Sándor ugyanakkor szorgalmazta, hogy ebbe az együttműködésbe vonjanak be minél több, az érintett határszakaszokon jelen lévő személyt, szervezetet.

     Kiadó: Belügyminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.