2020. február 3., hétfő 12:40

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. február 3., hétfő (OS) - Nyílt levél Őszentsége Ferenc pápa részére. Szentséges Atya! A Corpus Iuris Canonici és a II. Vatikáni Zsinat szellemiségében valljuk, hogy a krisztushívők mindnyájan részesévé váltak Krisztus papi, prófétai és királyi feladatának, és közöttük egyenlőség uralkodik méltóságuk és cselekvésük tekintetében. Az egyenlő méltóság kánonjogi értelemben a személyiség egyenlő védelmét jelenti.

    Őszentsége II. János Pál Pápa Centessimus Annus című enciklikájában külön hangsúlyt fektet az ember személyének védelmére, méltóságának megvédésére, ami hozzájárult a történelem különféle viszontagságai között egy igazságosabb társadalom felépítéséhez, vagy legalább az igazságtalanság visszaszorításához.

A CÖF-CÖKA, mint Magyarország meghatározó tömegtámogatással rendelkező civil szervezete abból a célból fordul Őszentségéhez, mivel az elmúlt napokban folyamatos támadás alatt áll a magyarországi keresztény közösség, amelynek eredője, hogy az Európai Parlament korábbi tagja, jelenleg Magyarország fővárosa egyik kerületének polgármestere, a Demokratikus Koalíció nevű balliberális párt alelnöke, Niedermüller Péter néhány napja egy országosan elérhető televízió műsorában "rémisztő képződményeknek" nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiakat és nőket.

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.