2020. február 17., hétfő 22:16 |
A(z) Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete közleménye (3. rész) |
|
Budapest, 2020. február 17., hétfő (OS) - FEBRUÁR 17. - A Kisemmizettek Emléknapja |
/folytatás, befejező rész/ A kommunizmus nyomasztó örökségéből és károkozásaiból a mai napig
nem tud szabadulni országunk. Az ún. "rendszerváltozás"
bekövetkeztekor sokan azt gondolták, jobb lesz az országnak a
magyaroknak, majd az Európai Unióhoz való csatlakozás után
úgyszintén. Valójában azonban az ország egy lemaradó gazdaságú, a
közösségben alárendelt szerepet játszó, lesajnált, lekezelt, niemand
ország lett, a korábbi balliberális, majd a mostani dilettáns
fidesz-kormány garázdálkodásának következményeképpen. Az emberek, a választópolgárok, sajnos azt kell mondani, alapvető
összefüggéseket nem ismernek fel. Sokan, az egykori kisemmizettek leszármazói közül, úgy gondolták,
majd ők most megmutatják, tudnak ők boldogulni akkor is, ha egy
amolyan poszt-kádári idők jönnek. Olyanok, ahol nem adják vissza a
polgároknak az elrabolt javakat, hanem azokat az éppen hatalmon
lévők és holdudvara szerzi meg magának. De Orwell mást mond, mást mutat. Marad hát a szalmán alvás. Budapest, 2020. február 17. KISE Elnökség
Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|