2020. március 4., szerda 12:42

Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye
    Budapest, 2020. március 4., szerda (OS) - Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket folytat a kormányhivatal a koronavírussal kapcsolatban

    2020. február 27-től kezdődően fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket folytat Budapest Főváros Kormányhivatala a koronavírussal kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt országos fogyasztóvédelmi vizsgálat irányainak megfelelően. A hatóság a fogyasztók védelme érdekében kiemelten ellenőrzi a hagyományos kereskedelmi üzletekben, áruházláncokban megtalálható olyan termékeket, melyek iránt a koronavírus európai terjedése miatt megnövekedett a kereslet. Külön figyelmet fordítanak a kézfertőtlenítő termékekre, amelyek vizsgálata során az ITM vegyipari laborjában arra helyezik a hangsúlyt a fogyasztóvédelmi szakemberek, hogy a termékek valóban rendelkeznek-e a gyártó által feltüntetett fertőtlenítő hatással, nehogy azok hamis biztonságérzetet keltsenek a fogyasztókban. Emellett vizsgálják azt is, hogy az alapvető élelmiszerek, a tisztítószerek, illetve az egyéb, koronavírus-fertőzés miatt keresett eszközök tekintetében a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő-e az ártájékoztatás. Ennek keretében kiszűrik a megtévesztő árfeltüntetéseket, illetve azt is figyelik, hogy az üzletek ténylegesen a kiírt áron értékesítik-e a termékeket. Az ellenőrzések folyamatosak, és amennyiben a kormányhivatal jogsértést tapasztal, a megelőzés érdekében fokozott szigorral lép fel, és a rendkívüli körülményekkel arányos szankciókat alkalmazza.
    
     Kiadó: Budapest Főváros Kormányhivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.