2020. március 15., vasárnap 14:15

A Magyar Békekör Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. március 15., vasárnap (OS) - Az emberiség együvé tartozásának nagyszerű példája ez!

    A hazai óvintézkedések helyesek, de nem elégségesek. További intézkedések kellenek a vírus feltartóztatására! Fokozott védelemben és ellátásban kell részesíteni a fertőzöttekkel törődő orvosokat és ápolókat. Pótolni kell a forráskivonást az egészségügyi ellátásból, mert oda vezetett, hogy elhanyagolták a felkészülést olyan előre nem látható helyzetekre is, mint amilyen a mostani. Leépítés helyett orvosokra van szükség! Komolyan kell foglalkozni a rendkívüli iskolaszünet elrendelésével, amelyet a pedagógus szakszervezetek sürgetnek. Az intézmények vezessék be a távfoglalkoztatást és a távoktatást! Biztosítsák hozzá a szükséges technikai feltételeket! A tömeges összezártság elkerülése végett szükségesnek tartjuk a fokozott óvintézkedéseket a tömegközlekedésben is. Felemásnak tartjuk a schengeni szabad mozgást korlátozó kormány-intézkedést.
A vírus terjedését nem lehet megakadályozni nemzeti elzárkózással, befelé fordulással. A vírus áttöri az önzés falait. Segítenünk kell bajba jutott embertársainkon, mert ezzel magunkat is védjük! Bíráljuk a kormányt, hogy Olaszországgal szemben csak vesztegzárban lát megoldást, nem pedig a szolidaritásban és a segítségnyújtásban, hogy megfékezzék az ott tomboló járványt! Saját magunkat is védenénk azzal, ha segítenénk az olaszokon! Felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy a népek egysége nem csak akkor fontos, amikor anyagi előnyünk származik belőle, hanem akkor is, amikor a másik bajban van és segítségre szorul.
    
     Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.