2020. március 16., hétfő 10:21

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet közleménye
    Budapest, 2020. március 16., hétfő (OS) - Javasoljuk a bankoknak, hogy a részletfizetések elmaradása esetén ne mondják fel a szerződéseket

        Szeretnénk ajánlást megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben a hitelfelvevők esetleges késedelmes teljesítése miatt a bankok mellőzzék a kölcsönszerződések tömeges felmondását és szeretnénk, ha a hitelezők három hónapos fizetési haladékot, illetve halasztást biztosítanának az ügyfeleknek. Mivel a világjárványnak már érezhető gazdasági hatásai vannak, melyek közvetlenül érintik a hazai pénzügyi fogyasztókat is, akiknek ebben az időszakban a részletfizetések pontos teljesítése nem lehetséges. Ezért a vis maior típusú helyzet kialakulásával a feleknek a megoldás érdekében jóhiszeműen együttműködni szükséges, valós segítséget jelenthet az ügyfelek és a bankok számára, ha a hitelezők részletfizetési halasztást, vagy csökkentett mértékű törlesztést engedélyeznek az ügyfeleknek. Az Egyesület elnöksége szerint, az általunk javasolt átmeneti intézkedésekkel elkerülhető a szerződések tömeges felmondása és a devizahitelezéshez hasonló humanitárius katasztrófa.

     Kiadó: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.