2020. március 16., hétfő 15:48

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. március 16., hétfő (OS) - Meddig hazudnak még a felelős döntéshozók? Az eddigi fejlemények alapján akár a spanyolnátha világjárvány tanulságaira figyelmeztető koronavírus-világjárvány megköveteli, hogy a felelős politikai döntéshozók végre felhagyjanak a köreikben rutinszerűvé vált hazudozásokkal. Naponta újra és újra teljesen alaptalanul, de tényállításként közlik, hogy éppen hány koronavírussal fertőzött ember van Magyarországon!

    Soha, egyetlen napon sem tudták, hogy hány ilyen ember van az országban, mégis minden gátlás nélkül nyilatkoznak a már valóban megfertőzöttek egyre kisebb töredékét jelentő ismert betegek számáról politikai céllal, hogy az állampolgárokat félrevezetve megnyugtassák, és azt sugallják, hogy uralják a helyzetet.
Az igen kis számú vírustesztekkel tetszőlegesen lehet befolyásolni, hogy a vélhető tényleges betegszám milyen kis hányadát közöljék fertőzött magyarországi betegként.

Próbálják végre felfüggeszteni a közérdeket brutálisan veszélyeztető politikai alapú, önhitt előítéletességüket, és vegyék tudomásul, hogy a hatékony védekezés a Magyar Orvosi Kamarával, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával és a Magyar Gyógyszerészi Kamarával való maximális együttműködés nélkül ostoba ábrándozás, amely a járvány megszűnéséig akár százezrek életébe is kerülhet.
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége a koronavírus által legveszélyeztetettebb népcsoportok egyikének érdekeit képviselve szólal meg az egészségügyi tennivalókról döntő irányítás szakszerűsége érdekében.

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.