2020. március 31., kedd 16:05

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye (3. rész)
    Budapest, 2020. március 31., kedd (OS) - Megjelent a kormány rendelete a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről

    A rendelet kitér a polgári peres eljárásokra is, többek között kimondja, hogy veszélyhelyzet ideje alatt nincs helye az eljárási cselekmény lefolytatásának, ha azt olyan helyen kellene foganatosítani, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll. A veszélyhelyzet ideje alatt a keresetlevelet, a keresetet tartalmazó iratot, a viszontkeresetlevelet, a beszámítást tartalmazó iratot és az írásbeli ellenkérelmet a jogi képviselő nélkül eljáró fél kizárólag írásban, a jogszabályban előírt nyomtatvány alkalmazása nélkül is előterjesztheti. A veszélyhelyzet ideje alatt a beadványok a bírósági kezelőirodán személyesen nem adhatók be, azokat a bíróság bejáratánál lévő, zárt gyűjtőszekrényben lehet elhelyezni.

A rendelet tartalmazza a veszélyhelyzet ideje alatt a közjegyzői nemperes eljárásokra,a közigazgatási  perekre, a büntetőeljárásokra vonatkozó jogszabályokat is, továbbá kitér a veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi tevékenységre is. A veszélyhelyzet ideje alatt az ügyvédi eskü tételére kötelezett az esküokmány elektronikus aláírásával megkezdheti az ügyvédi tevékenységet azzal, hogy az esküt a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül le kell tennie, és erről aláírt esküokmányt kell készíteni.

Kormányzati Tájékoztatási Központ
     Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.