2020. április 23., csütörtök 09:37

Az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. április 23., csütörtök (OS) - Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődik az állami tulajdonú horgászvizeken a magyar haltermelők segítése érdekében

    A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodásainak hasznosítói. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által koordinált haltelepítés a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány elmúltával gyorsan és hatékonyan szolgálja majd a szabadidős sporthorgászat, a világelső horgász versenysport és a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését.  Az intézkedés emellett a horgászatban érintett szervezetek és gazdasági társaságok több mint 2500 munkahelyének megóvását is szolgálja.
Az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére az új típusú koronavírus okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást végez, amely a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készleteit érinti. A felvásárlás támogatási keretösszege bruttó 800.000.000 Ft, amelyet az Agrártárca a Pénzügyminisztérium egyetértésével határozott meg.


     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.