2020. május 21., csütörtök 16:05

A Legfőbb Ügyészség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. május 21., csütörtök (OS) - Dr. Hadházy Ákos 2020. május 21-én, délelőtt, a közösségi médiában közzétett nyilatkozatának, illetve bejegyzésének a jogalkotást érintő következtetései valótlanok.

    A valóság ezzel szemben a következő.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóigazgatásban lefolytatott vizsgálatának eredményeként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a Simonka György által irányított termelői szervezeteket határozatban kötelezte a jogosulatlanul felvett támogatások visszafizetésére.

Simonka György országgyűlési képviselőként a minden gazdálkodót érintő adminisztrációs hibák miatti túlzott jogkövetkezmények kiküszöbölésére hivatkozva javasolt jogszabály-módosításokat. A nyomozó hatóság szerint azt remélte, hogy személyére nézve is a visszafizetésre kötelező határozatok visszavonását érheti el.

A Kormány jogalkotási tervében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítása nem szerepelt, ezért az általánosságban racionálisnak tűnő törvényjavaslatot egyéni országgyűlési képviselők nyújtották be.

     Kiadó: Legfőbb Ügyészség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.