2020. május 24., vasárnap 19:21

Az Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. május 24., vasárnap (OS) -

    A koronavírus-válság idején, az FNA bevezetésének terve már nem is hangzik olyan életidegennek, mint akár csak néhány hónappal ezelőtt. Akik a válság sújtotta ágazatokban dolgoznak, így főleg a szolgáltatásokban, a vendéglátóiparban, a turizmusban, a reptereken, azok tehetetlenül állnak és az állam segítsége nélkül rohamosan haladnak az elszegényedés felé. Ugyanakkor magukkal rántják a fogyasztást és így más ágazatok is jobban megsínylik a válságot, mint állami támogatás nélkül. Egybe esik tehát az egyéni és a közösségi érdek az FNA bevezetésére.  
Sok nyugati országban, az állam máris, a válság kezdete óta átvállalta a bérek jelentős részének kifizetését a magánvállalatok helyett. Ez maga egy időszakos Alapjövedelem, ha nem is FNA! Spanyolország baloldali kormánya pedig egyértelműen kimondta, hogy tervbe veszi az FNA bevezetését. Magyarországon, Orbán miniszterelnök a munka alapú társadalom koncepciójának megfelelően, hirdeti minden lehetséges reklám felületen, hogy ugyanannyi munkahelyet fog létrehozni, amennyi elveszett a válság miatt. Vagyis tudatában van annak, hogy az egyén, a családok és a tágabb közösség érdeke is azt kívánja, hogy a válság következtében ne a nyomorban élők száma növekedjen. A mi Egyesületünk természetesen a közmunkáért járó bérnél magasabb összeget és mint az a nevünkben is benne van, feltétel nélkül javaslunk jövedelmet nyújtani minden Magyarországon élő állampolgárnak.

     Kiadó: Első Magyar Feltétel Nélküli Alapjövedelemért Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.