2020. május 26., kedd 08:56

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. május 26., kedd (OS) - A jogerős építési engedélyek végrehajtását egy valóban demokratikusan és joguralmi szellemben gondolkodó városvezetésnek nem szabad, és nem is lehet semmilyen módon akadályoznia. A Karácsony Gergely fémjelezte budapesti városvezetés már hosszú hónapok óta, időről időre zárójelbe teszi az alapvető demokratikus normákat, és erősen korlátozta a képviselői jogok érvényesülését a Fővárosi Közgyűlésben.

         Karácsony és elvbarátai autoriter ülésvezetést, sőt városvezetést vezettek be, az önkormányzati törvény betűjét és szellemét sárba tipró módon, beleértve az új közgyűlési szervezeti és működési szabályzatban a határidők megállapításának módját, és például azt, hogy Karácsonyék jelentősen korlátozták a napirend elfogadása előtti felszólalások számát. Ezek után nem is meglepő, hogy a baloldali városvezetés nem tudja tiszteletben tartani az illetékességgel rendelkező állami hatóságok által kiadott, és jogerőssé vált engedélyek jogszerű végrehajtásának folyamatát.
     A főpolgármester a járványügyi veszélyhelyzet, az országosan bevezetett különleges jogrend időszakát is hatalmának önkényes kiterjesztésére használja fel, jól tudván, hogy a különleges jogrendben a mindenkori főpolgármester a normál esetben a Közgyűlésre tartozó döntéseket hozhat meg.

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.