2020. május 27., szerda 11:06

A Demokratikus Koalíció közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. május 27., szerda (OS) - Budapesti DK-s polgármesterek: Orbán Viktor eméssze meg végre az önkormányzati választás eredményét és vonja vissza az önkormányzatokat sújtó megszorításokat

    A tegnap bejelentett jövő évi költségvetésből derült ki, hogy a járványra hivatkozva bevezetett, önkormányzatokat sújtó kormányzati megszorítások maradnak a járvány után is; a kormány továbbra is elvonja a kerületektől és a településektől a gépjárműadót, és megnégyszerezi a Fővárost és a kerületeket terhelő szolidaritási adót.

A kormány eddig sem vette ki a részét a törvény által előírt módon a védekezés önkormányzatokat érintő költségeiből, sőt a járvány alatt megszorítás megszorítást követett.  Ez a költségvetési javaslat folytatja a sort: a kormányzat visszaél a hatalmával és pártpolitikai alapon  bosszút áll az önkormányzatokon.

Mi, a Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei emlékeztetjük Orbán Viktort: minket a budapesti polgárok, a fővárosban élő magyar emberek választottak meg. Azt követeljük a miniszterelnöktől, hogy eméssze meg végre a tavalyi önkormányzati választás eredményét, pártja vereségét, és vonja vissza az önkormányzatokat sújtó megszorítást!

Emlékeztetjük a miniszterelnököt: döntései nem az ellenzéki politikusok, hanem több millió ember ellen irányulnak. E forrásokat a szociális segélyekből, a vállalkozóknak nyújtott kedvezményekből, az emberek ellátásából tervezik elvenni.


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.