2020. július 3., péntek 15:05

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2020. július 3., péntek (OS) - LMP: az elfogadott műanyag törvény a minimum, további lépésekre van szükség -

    Az LMP a mai parlamenti ülésen megszavazta a műanyag törvényt, ugyanakkor komoly hibának tartja a Fidesz részéről az eredeti, szigorúbb tervezet felhígítását, ezért további szigorításokat kezdeményez.

Az LMP örömmel fogadta májusban, hogy a kormány többéves hezitálás után végre előállt egy előremutató törvényjavaslattal, amely széles körben gátat vetett volna az egyszer használatos műanyagok által okozott brutális környezetszennyezésnek. A Fidesz azonban az utolsó pillanatban megfutamodott, a tervezetet visszavonta, majd egy a saját javaslatához képest kilúgozott verziót nyújtott be és arról szavazott a Parlament pénteken.

Az LMP a mai napon ennek ellenére a gyengébb verziót is megszavazta, mert a törvényjavaslat így is nagyon fontos lépéseket tartalmaz, olyan lépéseket, amelyeket már évtizedekkel korábban meg kellett volna tennünk. Ugyanakkor a zöld párt továbbra is úgy gondolja, hogy nem elegendő a vékonyfalú műanyag zacskók használatát megemelt termékdíjjal korlátozni. Egy olyan környezetszennyező termék esetén, melynek használata kiváltható környezetbarát módszerekkel, a betiltás a helyes eljárás.

Ezért az LMP az őszi ülésszakban törvénymódosító javaslat formájában fogja kezdeményezni a vékonyfalú zacskók használatának betiltását.

https://drive.google.com/file/d/1rOpNk9RuctVSDhpRtC0uZQvEITVG5irI/view?usp=sharing

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.