2020. július 3., péntek 16:34

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. július 3., péntek (OS) - Ellenszavazat  nélkül fogadták el az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvényt. Az Országgyűlés július 3-i ülésén 139 támogató szavazattal, a baloldal tartózkodása mellett, ellenszavazat nélkül fogadta el az osztatlan közös tulajdon felszámolását segítő új jogszabályt – jelentette be az agrárminiszter. Nagy István úgy fogalmazott: ez újabb jelentős lépés az átlátható tulajdonosi rendszer, és az optimális birtokszerkezet kialakítása felé.

    A tárcavezető emlékeztetett: az osztatlan közös földtulajdon vitathatatlanul a magyar agrárium fejlődésének egyik legnagyobb gátja. Magyarországon a 2019. év végi adatok szerint mintegy 2 millió 400 ezer hektáron 1 millió 60 ezer földrészlet áll osztatlan közös tulajdonban. Ezeken a területeken a valódi tulajdonosi szemlélet csak nagyon nehezen valósulhat meg, hiszen a tulajdonosok nehezen tudnak fejlesztéseket megvalósítani, emellett csökkentett értékkel vehetik számításba a területet banki hitel fedezeteként.

A most elfogadott törvény jelentősen egyszerűsíti a korábbi hosszadalmas és nehézkes, valamint az állam számára költséges megosztási eljárásokat, helyettük gyors, egyszerű, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezet be. Ez alapján a megosztás a tulajdonostársak egyezségén alapul, amelyhez a tulajdoni hányad alapján számított többségi döntésre van szükség.
     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.