2020. július 28., kedd 15:13

A Tett és Védelem Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. július 28., kedd (OS) - Náci jelkép Leányfalun, a TEV feljelentést tesz az ügyben.A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság bűncselekmény gyanúja hiányában nem indított büntetőeljárást azon állampolgári bejelentés kapcsán, amely sérelmezte, hogy egy leányfalusi hétvégi ház homlokzatára SS-jelvényt tűztek ki.

    Egy arra sétáló férfi lefényképezte a házat, mire az épületből kiérkezők közül -a szemtanú elmondása szerint- egy nő azt mondta, hogy a férje 44. születésnapját ünneplik, a jelvény pedig a 44-es számot jelenti. A fotót készítő férfi közölte, hogy ő zsidó és ez egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ezért zavarja a látvány. Egy, a házból kijövő férfi úgy válaszolt, hogy "ők ellenben nácik, neked meg amúgy is indul a vonatod".
A fotót készítő ekkor elhagyta a helyszínt, a történtekről beszámolt egy a településen élő barátjának, aki a felvétel birtokában bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrség miután kiszállt a helyszínre, a 444.hu megkeresésére a következőket közölte: "az elektromossághoz munkájuk révén kötődő résztvevők a 44. születésnapját ünneplő számára készítették a villám jelekkel szimbolizált zászlót. Amikor a rendőrök felhívták a figyelmüket a tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos hasonlóságra, azonnal eltávolították a zászlót. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, büntetőeljárás nem indult."

     Kiadó: Tett és Védelem Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.