2020. augusztus 2., vasárnap 11:45

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. augusztus 2., vasárnap (OS) - A DK tiltakozik a Velencei-tó fideszes megszállása, beépítése ellen

    Tovább tombol a kapzsiság, az orbáni hatalom mindent megszerezni akaró tébolya. Most a Velencei-tó közvetlen partjára terveznek szállodát és luxus lakóparkot, zöld területeket semmisítve meg, egyúttal elzárva az embereket, az ott élőket és nyaralókat a strandolás lehetőségétől.

A Demokratikus Koalíció támogatja a gárdonyi és agárdi civilek kezdeményezését, amely a fideszes polgármesterrel szembeszállva megakadályozná, hogy fideszes oligarchák megszállják, elkerítsék és beépítsék a Velencei-tó parti szakaszát.

A DK is részt vett a helyiek által szervezett tiltakozáson és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez a kivagyiság és harácsolás ne történhessék meg. Első lépésben állásfoglalást kérünk a fideszes vezetésű megyei önkormányzattól és a szakminisztert is megkérdezzük a hatalom szándékairól, de minden polgári ellenállási kezdeményezést támogatunk az ügyben.

Ráczné Földi Judit
a Demokrata képviselők közösségének (A DK polgármestereit és önkormányzati képviselőit tömörítő szervezet) elnöke, a DK elnökségi tagja
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.