2020. szeptember 21., hétfő 11:44

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 21., hétfő (OS) - "Már ovis korom óta orvos akarok lenni, és maradandót alkotni, elsősorban reményt vesztett gyerekek gyógyításában." (S. Erik, 17 éves) - Tizenharmadik tanévéhez érkezett a Művész Leszek! Tudós Leszek! Tehetség-támogatási rendszer, melyben a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány idén majdnem félszáz, természettudományos és művészeti területen kiemelkedő, hátrányos helyzetű diákot segít céljaik elérésében.

        A 2020/21-es tanévre szóló, célzottan, a tehetségterülethez kapcsolódóan felhasználható anyagi háttértámogatásra  hazánkban és határontúli településeken élő 12-18 éves fiatalok pályázhattak. A több, mint 150 beérkezett jelentkezésből az Alapítvány Kuratóriuma és Szakmai Tanácsadó Testülete a tehetségterületen eddig elért eredmények és a szociális háttér együttes figyelembevételével választotta ki azt a 43 diákot, akik tábori, szakköri, egyéb művészeti vagy tudományos kör havi részvételi díjára, mentor vagy fejlesztő alkalmazására, versenyre vagy fellépésre való utazás, illetve a tehetségfejlesztésükhöz szükséges eszközök költségeinek fedezésére fordíthatják az elnyert összeget.
     A 2008 óta működő tehetség-támogatási rendszerben így összesen már több, mint 150 zenei, képzőművészeti, előadóművészeti, természettudományos,  illetve informatikai területen kiemelkedő tehetséget mutató, nehéz körülmények között élő gyermek vett részt.
     A tehetség-támogatási rendszerről a messzehangzo.hu oldalon lehet tájékozódni.

     Kiadó: Messzehangzó Tehetségek Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.