2020. szeptember 24., csütörtök 12:10

A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 24., csütörtök (OS) - Több szempontból is rendhagyó volt az idei 27. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál. A koronavírus miatt módosított időpontban, de izgalmas programokkal és versenyekkel rendezte meg az eseményt a DUE Médiahálózat ehét kedden Budapesten.

    Az óvintézkedések miatt a korábbiakkal ellentétben nem 2000, hanem 350 diák részvételével tartották a 27. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A színes programokról azonban senkinek sem kellett lemondania, ugyanis a DUE csapata élő közvetítést adott közösségi felületein, melyet 32 ezren követtek. A helyszínen szurkolt Rácz Zsófia, ifjúságért felelős helyettes államtitkár is.

A Nagy Diák Rendszerváltoztató Teszt fináléját Deutsch Tamás nyitotta meg. A 8000 indulóból a bicskei Pintér Patrik Martin végzett az első helyen, és nyert egy berlini utat. Ezt követően a Helló Modern Agrárium által támogatott Nagy Diák Agrárteszt versenyében a hegyesdi Benedek Enikő Zsófia vitte el a fődíjat, egy profi drónt, drónkezelő tanfolyammal. A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt döntőjében a 16 ezer indulóból a fiatalabbaknál Jakab Ádám, az idősebbeknél Baranyi Dániel Sándor lett az első - mindketten görög utazással gazdagodtak. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott vetélkedő célja a fiatalok edukálása, hogyan tudják elkerülni, hogy áldozattá vagy elkövetővé váljanak. A Nagy Diák KRESZ-tesztet idén negyedik alkalommal szervezte meg a DUE és a Generali a Biztonságért Alapítvány. Krivács Kristóf jogosítványszerzési lehetőséget, Kovács István pedig egy robogót nyert.

     Kiadó: Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.