2020. szeptember 28., hétfő 12:37

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. szeptember 28., hétfő (OS) - A köznevelés felkészülten és fegyelmezetten védekezik a járvány ellen

        Az iskolakezdés első hónapjának tapasztalatai alapján megállapítható: felkészültek az intézmények és fegyelmezett a védekezés a köznevelésben. Rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák csupán fél százalékában – 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg. Tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendelt el egy-egy osztály számára az Operatív Törzs, ez azt jelenti, hogy az iskolák négy százaléka érintett.
     A Kormány döntése értelmében október 1-jétől tovább fokozzuk a védekezést: valamennyi köznevelési intézménybe való belépéskor mérik majd a gyermekek, a tanulók és az ott dolgozók testhőmérsékletét, ami segít kiszűrni a betegeket és ezzel csökkenti a fertőzés kockázatát. A járvány elleni védekezés közös feladatunk, ezért a testhőmérséklet-mérést pedagógusok, nevelő-oktató munkát segítők, technikai dolgozók, felsőbb éves tanulók egyaránt végezhetik majd, ehhez a Kormány több mint 41.000 érintésmentes digitális hőmérőt oszt ki az intézményeknek, fenntartótól függetlenül.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.