2020. szeptember 28., hétfő 13:01

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 28., hétfő (OS) - Szent István nem a róla elnevezett parkban kap szobrot, hanem Gajda Péter ténykedését figyelheti a XIX. kerületben

        Budapest mindenkié – kivéve Szent Istvánt – úgy tűnik ez Karácsony Gergely új jelmondata! A baloldali városvezetés végképp kitiltja Szent Istvánt a róla elnevezett parkból. A szerdai közgyűlésre benyújtott előterjesztés szerint az államalapító király szobrát az eredeti tervvel ellentétben nem Budapest egyik kiemelt helyén állítanák fel, hanem a XIX. kerületi Templom téren. Eredetileg a XIII. kerületi szoborállításnak szimbolikus üzenete is volt, hiszen a kommunista Lukács György szobor egykori helyéhez közel helyezték volna el.
     Karácsony Gergely legutóbb még azt mondta: "a vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat."
     Ehhez képest most csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból. Arról ugyanis kétségünk sincs, hogy a javaslatot a baloldali többségű fővárosi közgyűlés elfogadja. Ez az ügy is jól jellemzi Karácsony Gergely őszinteségét, szavahihetőségét és demokráciafelfogását!

Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja

     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.