2020. november 6., péntek 12:26

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. november 6., péntek (OS) - A miniszterelnök a szokásos propagandaműsorában egészen félelmetes szintet lépett az önigazolásokban. Mindezt éppen azon a napon, amikor a hivatalos jelentésekben a napi halálozások száma meghaladta a 100 főt. Szerinte a jelenlegi helyzet "érdekes", szerintünk viszont tragikus. Decemberre időzítette az egészségügy teljesítőképességének határát Orbán Viktor. Mintha nem ebben az országban élne, mintha nem tudná, hogy ezt a határt már rég túllépte az ország. Persze alapos a gyanú, hogy pontosan tud mindent, de szándékosan manipulálja az embereket.

    Hogy miként lehet emberszeretetről, keresztény kultúráról értekezni, és műtétek elhalasztását bejelenteni egy mondatban, azt épeszű ember felfogni sem tudja, ha nem a fideszes gátlástalanság világában szocializálódott. Orbán környezetében nyilvánvalóan fel sem tűnik már ez a súlyos ellentmondás. Ahogy az sem, hogy miközben a kormány szerint van elég hely, szakember a kórházakban a covidos betegek ellátására, a valóság erre rendre rácáfol: fogynak az orvosok, a szakápolók, telítődnek a kórházak – káosz van.

Orbán – miközben napról napra egyre több honfitársunk hal meg – a pillanatnyi helyzetet "érdekesnek" nevezi, mondván, őt a jövő érdekli, hogy az egészségügyi rendszer mikor ér el a teljesítőképessége határára. Azonban egy pillanatig se higgyünk a szemfényvesztésnek: őt kizárólag a hatalma megtartása érdekli! Egyszerűen retteg a bukástól, a kamu-konzultáció mögé bújva tovább menekül a felelősség elől.
     Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.