2020. november 12., csütörtök 18:55

Az Egységes Tűzoltó Szakszervezet közleménye
    Budapest, 2020. november 12., csütörtök (OS) - Felhívás a koronavírussal kapcsolatban

    Szakszervezetünk felhívja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és az összes Megyei Igazgatóságnak a figyelmét, hogy a koronavírussal kapcsolatos védekezéssel összhangban függesszék fel a különböző gyakorlatokat, helyismereti foglalkozásokat, ellenőrzéseket, tantermi foglalkozásokat.

A Tűzoltók ebben a nehéz helyzetben is szolgálatot látnak el. Esküjükhöz hűen mentik a bajbajutott embereket függetlenül attól, hogy akár konkrét koronavírussal fertőzött személyről is van-e szó.

Úgy gondoljuk, hogy az alapvető mentő- és tűzvédelmi tevékenységen túl, felesleges kitenni a Tűzoltókat és családtagjaikat a veszélynek, hogy ezzel a komoly betegséggel megfertőződjenek.

Tudjuk, hogy egy reggeli láz mérés, vagy a maszk hordása sem biztosít 100%-os védelmet, mivel volt már rá példa, hogy egy kolléga a 24 órás szolgálatának délutánján lázasodott be, majd a hazaküldése után a teszt eredménye pozitív lett.

Fontos, hogy szolgálati helyeken a készenléti szolgálat fenntartás mellett minimális legyen az egy légtérben való kötelező tartózkodás. A vírussal szemben való védekezésnél semmi nem lehet fontosabb.

Vigyázzunk egymásra. Együtt sikerülni fog.

     Kiadó: Egységes Tűzoltó Szakszervezet

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.