2020. november 13., péntek 10:46

A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház közleménye
    Budapest, 2020. november 13., péntek (OS) - Jehova Tanúi világméretű kampányt indítanak

        2020 novemberében Jehova Tanúi világszerte fogják terjeszteni az Őrtorony folyóirat "Mi Isten királysága?" című számát. Évszázadokon át sok különböző vallási hátterű személyt érdekelt, hogy mi lehet a válasz erre a kérdésre. Jehova Tanúi a nagyközönségnek, cégtulajdonosoknak, helyi és állami hivatalnokoknak, valamint bírósági tisztviselőknek fogják eljuttatni a folyóiratot. A kampány során olyan módszereket fognak alkalmazni, amelyek összhangban vannak a helyi egészségügyi előírásokkal. Ez többek között azt jelentheti, hogy elektronikus úton veszik fel a kapcsolatot az emberekkel, és ilyen módon terjesztik a folyóiratot.
     Sokan imádkoznak azért, hogy jöjjön el Isten királysága, ugyanakkor gyakran azon tűnődnek, mi is ez a királyság, mikor fog eljönni, és mit fog megvalósítani. Ez a folyóirat rámutat, hogyan lehet könnyen megtalálni a válaszokat ezekre a kérdésekre a Bibliában. Bízunk benne, hogy az Isten királyságával kapcsolatos bibliai ígéretek vigaszt és reményt adnak az olvasónak egy olyan világra, melyben nem lesz fájdalom és szenvedés.
     A folyóirat elektronikus példánya több mint 365 nyelven elérhető Jehova Tanúi hivatalos weboldalán.
     További tájékoztatás a co.hu@jw.org e-mail címen kérhető.

     Kiadó: Magyarországi Jehova Tanúi Egyház

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.