2020. november 19., csütörtök 13:52

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. november 19., csütörtök (OS) - A magyarok döntő többségének nehéz elviselni, hogy az Európai Parlament, a magyar ellenzékkel összebútorozó szocliberális képviselők, a legitim és demokratikus körülmények között megválasztott országgyűlésünk döntéseit támadva, politikai érdektől vezérelve, az EU közös értékű jogszabályozását semmibe véve, országunk ellen fordítja. Szervezetünk, amely a több százezres magyarországi békemenetek fő szervezője, a COVID járvány elmúltával ismét szükségét érzi a magyar polgárok változatlan erejét megmutatni, a népfelség, a jogállamiság és a demokrácia melletti kiállással.

    Az EU szövetségi rendszerét bomlasztó, hazudozó Gyurcsány Ferenc vezette, ellenzéki törpepártokat integráló tevékenység ellen fellépésünk elkerülhetetlen. Az Unió intézményrendszerével 2002-2010 között bolondját járató, hatalom mániákus DK-s bukott miniszterelnök üzeneteit, és a hozzá csatlakozó törpepártok kiszolgáltatott hétköznapi figuráinak feljelentéseit komolyan venni súlyos hiba.
    
     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.