2020. november 20., péntek 12:45

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. november 20., péntek (OS) - Az MGYOSZ javaslatai a járvány okozta gazdasági válság kezeléséhez

    •    egyszerűsíteni és új intézkedésekkel széles körben elérhetővé tenni a hatóságoknál a vállalkozások számára egyes digitális eljárásokat, ezzel megerősítve az elektronikus kommunikációs megoldások használatát.
•    a gazdasági szereplők pénzügyi stabilitásáért erősíteni az állami és önkormányzati kifizetések biztonságát, illetve  csökkenteni ezek határidejét. Ugyanezért a lehető legrövidebb idő alatt biztosítani a jogszerűen visszaigényelt áfa kifizetését.  
•    a korábbiakban már jól működő járulék-, adóelengedések ismételt bevezetését a leginkább érintett vállalati kör vonatkozásában (a jogosultsági kritériumok minél szélesebb körű előzetes egyeztetése alapján). Megvizsgálni a befizetések elengedésének és moratóriumának (átütemezésének) kombinálását.
•    A szükséges módosításokkal (jogosultak köre) újra felkészülni a korábban működtetett "kurzarbeit" rendszerének bevezetésére, figyelembe véve az eddigi tapasztalatokat is. 2021 első két negyedévére fel kell készülni egy feldolgozóipari (különös tekintettel az autóiparra) visszaesésre.
•    A közcélú beruházásoknál két szempontot a fontos:
o    A válság ideje alatt is legyenek az önkormányzatoknak forrásaik, mert a kis- és középméretű, sokszor helyi cégeknek ez a munkák egy fontos forrása.
    
     Kiadó: Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.