2020. november 22., vasárnap 11:10

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. november 22., vasárnap (OS) - Újabb politikussal bővül a Demokratikus Koalíció

        Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a párt frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztató keretében mutatta be a DK új politikusát, Benedek Szilvesztert. A DK elnöke emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban jó párszor jelentették be új emberek csatlakozását a párthoz.
     Gyurcsány Ferenc elmondta, Benedek Szilveszter 33 éves, de már jelentős szakmai múltja van a mezőgazdaságban, és ennek közpolitikai hátterében. Benedek elmondta, agrármérnökként végzett és egy mezőgazdasági céget vezet. Szakpolitikusként pedig az a célja, hogy a hazai agrárélet jelenlegi igazságtalan rendszerén változtasson - kiemelve például a támogatások elosztásának mostani visszás helyzetét. Úgy fogalmazott, a rendszer azokkal bánik sokszor a legrosszabbul, akik valóban a földből élnek, ezen kell 2022 után változtatni.
     Gyurcsány Ferenc ezt követően arra is kitért, hogy Benedek Szilveszter korábban a Momentum tagja, valamint a párt Veszprém megyei képviselője volt. Benedek ezt megerősítve hangsúlyozta, átlépése egy meggondolt döntés volt, ugyanis úgy látja, a DK-ban hatékonyabban tudja képviselni programját. Azt is hozzátette, a Momentumból a mai napon hivatalosan is kilépett, a megyei közgyűlésben pedig már a DK színeiben vesz részt.
     A sajtótájékoztatót Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán közvetítettük.

DK Sajtóiroda

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.