2020. december 2., szerda 12:35

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleménye
    Budapest, 2020. december 2., szerda (OS) - A BKV nem köt buszbérleti szerződést a zavaros hátterű céggel

        "A BKV nem köt buszbérleti szerződést a zavaros hátterű céggel, a BKV felszólítása nyomán a cég még kötbért is fizet a fővárosi vállalatnak.
     Az elrendelt vizsgálatok azt állapították meg, hogy a közbeszerzés során minden a jogszabályoknak megfelelően történt, a nyílt eljárásban a legolcsóbb ajánlat győzött, az Orbán-kormány törvénymódosítása miatt az offshore-háttér nem lehetett kizáró indok. Ezzel együtt is arra utasítottam a fővárosi cégeket, hogy offshore cégeket a közbeszerzésekből zárjanak ki, a konkrét ügyben pedig úgy helyes, hogy a BKV nem szerződik ilyen vállalkozással.
Van azonban valami, ami talán ennél is fontosabb. Az én csapatomnak csak megvesztegethetetlen, makulátlan emberek lehetnek a tagjai. Nem tisztem megítélni, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes asszony milyen kapcsolatban áll gyermekei apjával. De azt tudom, hogy sem ebben az ügyben, sem más ügyben soha nem képviselt és nem fog képviselni más érdeket, csakis a városét, a budapestiekét.

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Iroda

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.