2020. december 31., csütörtök 12:47

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének közleménye (3. rész)
    Budapest, 2020. december 31., csütörtök (OS) -

    A legutóbbi napokban a közérdeklődést főként a védőoltásokkal kapcsolatos meglehetősen ellentmondásos hírek foglalkoztatják, köztük a számunkra kézenfekvő lehetőségként sugallt orosz vakcina, mint a kormány külpolitikája és részben kommunikációja alapján egyre inkább felmerülő lehetőség.

Most ehhez kaptunk az állampolgárokat mélységesen lenéző álinformációt – ki tudja miért – éppen a külgazdasági és külügyminisztertől.
Meglepő volt, hogy koronavírusról tájékoztató kormányzati oldal közreadta a hírt: a magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen "minden oltóanyagunk onnan származott", írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.

Ez a magyar kutatást és gyártási kultúrát durván leminősítő állítás azonban az alábbi kétségtelen tények alapján vagy igen súlyos tájékozatlanságra vagy inkább politikai alapú, körmönfont hazugságra utal. A következő néhány példa szerint az állítás minden alapot nélkülöz.

Az 1942-ben már húszféle szérumot és oltóanyagot termelő Phylaxia ilyen tevékenységét 1924-ben kezdte.

Az 1927-ben alapított Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) oltóanyagtermelése már az 1960–1970-es években nemzetközi téren is kiemelkedő volt.

A Humán Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet tevékenységének egyik legismertebb eredménye talán a köznyelvben diperte-ként ismert (diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni) oltóanyag, amelyet 1953-ban, elsőként a világon, hazánkban vezettek be kötelező védőoltásként.

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.