2021. január 8., péntek 11:27

Az Állami Számvevőszék közleménye
    Budapest, 2021. január 8., péntek (OS) - Domokos László: A család lehet a távmunka egyik nyertese

        A foglalkoztatás átalakulása jelentős és rugalmas változásokat hozott az életünkben. A távmunka hosszú távon is fenntartható, az ország számára jelentős gazdasági előnyt hordoz, míg az egyének és a családok számára rengeteg új lehetőséget kínál – véli az ÁSZ elnöke.
     Domokos László, a honlapján közzé tett interjúban rámutatott: tavaly az életünket felforgató válság köszöntött be, amely amellett, hogy kényszereket szült, új lehetőségeket is mutatott a gazdaság szereplői számára. Hirtelen azok lettek a sikeres ágazatok, amelyek felismerték, hogy a működés, a foglalkoztatás, valamint a túlélés alapfeltétele az otthoni munkavégzés bevezetése. Azok tudtak az elmúlt időszakban a legeredményesebben működni, akik kihasználva az informatika, a digitalizáció és a nyugat-európai fejlődési trendek eredményeit, a leggyorsabban át tudtak állni és a leghatékonyabban meg tudták szervezni az otthoni munkavégzés, a távmunka körülményeit.
     Az ÁSZ elnöke úgy véli: a járványhelyzet leküzdése után is fennmaradnak majd a foglalkoztatásban végbement változások. Egyrészt azért, mert ez a munkaadóknak hatékony, illetve rugalmas munkavégzést jelenthet, másrészt a munkavállalóknak is kedvez, hiszen a munkájukat a magánéletükhöz, a saját élethelyzetükhöz tudják igazítani.
     Az ÁSZ pénteken tette közzé elemzését, ami bemutatja, hogy 2020. áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon.

Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője

     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.