2021. január 10., vasárnap 10:45

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2021. január 10., vasárnap (OS) - A közszféra bércsökkentése folytatódik

        A kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszának elvétele után a kormány újabb támadásra készül a közszférában dolgozók ellen. Sajtóértesülések szerint a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet munkavállalói egyrészről elveszítik a kormánytisztviselői státuszukat, másrészt az elmúlt időszak kormányzati sarcolásai őket is utolérik: fizetéscsökkentéssel jár majd az új státusz.
     Az LMP egyedüliként szavazott nemmel erre a törvénymódosításra, hiszen a kulturális dolgozók és a szakképzésben dolgozók esetében már sajnálatos módon tapasztaltuk, hogy a kormány a fizetéscsökkentést nem egy lehetőségnek tekinti, hanem az egyetlen lehetőségnek, hiszen a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet munkavállalói is elveszíthetik állásukat, ha nem fogadják el az EMMI ajánlatát.
     A zavaros helyzet tisztázása érdekében írásbeli kérdést nyújtottam be Kásler Miklós miniszternek, hogy egyértelműsítse a kormány szándékát, mert a jelenlegi helyzet alapján valójában újabb támadást hajtanak végre a közszféra ellen és újból a fenyegetés eszközeivel törekszenek egzisztenciális létbizonytalanságban tartani állami munkavállalókat.

Ungár Péter
országgyűlési képviselő (LMP)

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.