2021. január 15., péntek 13:04

A Magyar Liberális Párt közleménye
    Budapest, 2021. január 15., péntek (OS) - Domokos László még mindig egykori pártját szolgálja

        Az Állami Számvevőszék politikai megrendelésre próbálja ellehetetleníteni az ellenzék munkáját. A Domokos László által vezetett szervezet megállapításai a Magyar Liberális Párt gazdálkodásával kapcsolatban teljesen megalapozatlanok. A Liberálisok pénzügyi kimutatásai átláthatóak és szabályosak, a párt működése megfelel a hatályos magyar törvényeknek, ahogy ezt az ÁSZ-jelentéseket követő NAV-vizsgálatok is többször megerősítették már. A Fidesz korábbi országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese az ÁSZ élén is a kormánypárt érdekeit szolgálja ki. Ezért támadja alaptalan vádakkal az ellenzéki pártok gazdálkodását, és ezért nem talált egyszer sem kivetnivalót a Fidesz működésével kapcsolatban az elmúlt 11 évben. Az illiberális állam sajátossága, hogy az ÁSZ jelentéseit törvényes úton nem lehet megtámadni, így Domokos és az általa vezetett hivatal felelősség nélkül bármit állíthat. A Fidesz saját pártkatonáival szállta meg a magyar jogállam intézményrendszerét, hogy sakkban tarthassa ellenzékét és elkerülhesse a számonkérést. Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy a magyar demokráciát helyreállítsuk, és a hatalom ellenőrzését szolgáló intézmények éléről eltávolíthassuk Orbán Viktor pártkatonáit.

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.