2021. február 1., hétfő 15:56

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) közleménye
    Budapest, 2021. február 1., hétfő (OS) - ONLINE KLUBBAN EGYETEMISTÁK ÉS LÁTÁSSÉRÜLT ÖREGDIÁKOK Online klubban találkozhatnak egymással egyetemisták és olyan öregdiákok, akik vakok vagy látássérültek. Három beszélgetős alkalmat tervez a közeljövőben a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE). Céljuk, hogy valós információkat adjanak a hallgatóknak a látássérült fiatalok eredményeiről, ők ugyanis jóval többre képesek, mint azt legtöbben gondolják. Az a két fiatalember például, akikkel először kerülnek kapcsolatba, szép karriert tudhat a magáénak. Épp az áll az egyesület "AC-DC Találd meg a helyed!" elnevezésű projektjének középpontjában, hogy csökkentse az előítéleteket

    Két egyetemmel már együttműködési megállapodást is köttetek, az ELTE-vel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel, ahol az egyetemi fogyatékosügyi koordinátorok voltak az aláírók. Ők küldik majd ki a Neptun rendszeren keresztül a meghívót az egyetem hallgatóinak. Bíznak benne a szervezők, hogy sokakat érdekel: elődeik hogyan küzdöttek le jóval több nehézséget, mint ami a diploma megszerzése után vár majd a rájuk munkaerőpiacon. Nemsokára a harmadik együttműködési megállapodásra is sor kerül. A VGYKE-nek ezt a projektjét egyébként a Nemzeti Fogyatékosügyi és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Kft. támogatta. Sikeres látássérültekről addig is lehet kisfilmeket nézni az egyesület honlapján (Videók, AC-DC mappa). Az időpontról is itt lehet majd értesülni.
VGYKE Sajtóiroda

     Kiadó: Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.