2021. február 22., hétfő 13:13

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2021. február 22., hétfő (OS) - Egyetlen egészségügyi dolgozót sem veszíthet el az ország! – A Fidesz halassza el az új jogviszony hatályba léptetését!

    Március elsején lép életbe az egészségügyi szolgálati jogviszony, ugyanakkor rengetegen még mindig nem kapták meg az új munkaszerződésüket, így azt sem tudják, hogy mit kellene aláírniuk. A kormánynak ráadásul a mai napig sem sikerült tisztáznia a feltételeket, a részletek hiányosan állnak rendelkezésre és azok is félreértelmezhetők.

A Fidesz-rezsim egy világjárvány idején nem kockáztathatja meg, hogy a szakmai egyeztetések nélkül megalkotott jogviszony erőltetésével akár egyetlenegy egészségügyi dolgozó is kikerüljön az állami rendszerből vagy elhagyja a pályát! Ennek ugyanis olyan súlyos következményei lesznek, amelyek emberéletekben mérhetők.

Nem alaptalan a félelem, mivel a Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a szakdolgozók 20%-a hátat fordítana a magyar egészségügynek. Ilyen kockázatot még a Fidesz 133 "bátor embere" sem vállalhat!

Az MSZP szerint bármiféle új jogviszony csak a szakmával történt egyeztetések után léphet hatályba! Éppen ezért felszólítjuk a Fideszt, hogy halassza el az új szabályozás márciusi hatályba léptetését és kezdjen érdemi tárgyalásokat a szakmai szervezetekkel! Részletesen kidolgozott és egyértelmű szabályozásra van szükség, amelynek elfogadására kellő időt kell biztosítani az érintettek számára!

MSZP

Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.