2021. február 22., hétfő 16:11

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. február 22., hétfő (OS) - DK: A Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé

    A hírek szerint továbbra is Magyarországon nő a legnagyobb ütemben a fertőzöttek száma egész Európában. Több megyében is duplázódott az igazolt fertőzöttek száma egyetlen hét alatt, ráadásul meredeken emelkedik a lélegeztetőgépen lévők száma is. Ha ez nem lenne elég, a kormány egészségügyi jogállásról szóló törvénye miatt március elején felmondási hullám jöhet az egészségügyben. Nagyon úgy fest, hogy éppen csak megérkezett a harmadik hullám, az Orbán-kormány már most vesztésre áll vele szemben.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé. A még mindig elégtelen tesztelés és kontaktkutatás, az egészségügyi dolgozók megbecsülésének hiánya, és a pánikszerűen hozott, sokszor logikátlan vagy elkésett korlátozó intézkedések együttesen súlyosbítják a hazai járványhelyzetet. A DK szerint az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a pánikkormány a kormányzásképtelenség hónapjai után végre összeszedje magát és elkezdjen kormányként működni, különben magyar emberek fognak az életükkel fizetni a Fidesz tesze-toszaságáért.

Varga Zoltán
A DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője, a Népjóléti Bizottság tagja

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.