2021. március 1., hétfő 10:33

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. március 1., hétfő (OS) - Már a fideszes Alkotmánybíróság is elmeszelte Orbán köznevelési törvényét

    Számos ponton elmarasztalta a köznevelési törvény 2019-es módosítását az Alkotmánybíróság, amely júniusig szabott határidőt a kormánytöbbségnek arra, hogy javítsa ki az alaptörvény-ellenességeket. A taláros testület kimondta: nem az állam, hanem a szülő döntheti el, hogy a gyermeke mikor válik iskolaéretté, és kezdje meg az óvoda után az általános iskolai tanulmányait.

Korábban ellenzéki képviselők kifogásolták a jogszabály-változtatást, és az AB azt is kimondta: a négyéves kortól való, és felmentési lehetőség nélküli, kötelező óvodába járatás sérti a szülők neveléshez való jogát.

A családokat érő súlyos kormányzati jogsértés még az fideszes Alkotmánybíróságnak is sok volt.

A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy az állam túlterjeszkedésével szemben a családokat védő jogszabály már ebben a tanévben érvényes legyen.

Arató Gergely

A DK frakcióvezető-helyettese, oktatási szakpolitikusa
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.