2021. március 3., szerda 09:11

Az MSZP Országos Központjának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. március 3., szerda (OS) - A kormánypártok nem hajlandók támogatni a fiatalokat! – Nemet mondtak az egyetemi tandíjak csökkentésére

        Mindezeken felül pedig már a harmadik félév kezdődik meg a felsőoktatásban olyan rendhagyó körülmények között, amelyek miatt az oktatók erőfeszítései ellenére sem lehet biztosítani azt a minőséget, amelyet korábban a személyes órák nyújtottak. Ráadásul a korlátozások miatt a hallgatók nem tudnak minden olyan szolgáltatást igénybe venni, amit az intézmények a hagyományos oktatás idején nyújtottak. A tandíj azonban ennek ellenére sem csökken.
     A Fidesz egyértelművé tette, hogy számára ezek a szempontok nem számítanak és a nehéz helyzetben sem hajlandó csökkenteni az egyetemisták és a szüleik terhein.
     Az MSZP szerint azonban mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a gazdasági válság miatt egyetlen hallgató se essen ki a felsőoktatásból.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.