2021. március 25., csütörtök 12:38

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. március 25., csütörtök (OS) - A kormány tegye magáévá a köztársasági elnök gondolatait a szélenergiával kapcsolatban! -

    Az LMP írásbeli kérdéssel fordult Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy a kormány egyetért-e Áder Jánossal abban, hogy szélenergiára nyilvánvalóan szükség lesz?

Úgy tűnik, Áder János megértette, hogy szélenergia nélkül nem beszélhetünk klímavédelemről. Március 22-én így fogalmazott: "Nyilvánvaló, hogy szélenergia, nyilvánvaló, hogy napenergia, nyilvánvaló, hogy geotermikus energia használatára szükség lesz nagyobb mértékben."

A 2010 utáni Orbán-kormányok konzekvensen elutasító politikát folytattak a szélenergiával kapcsolatban. 2011 óta nem épült egyetlen új szélturbina sem. 2016-ban de facto betiltotta az új szélerőművek telepítését.

Pedig a szélturbinák jelentik az egyik legolcsóbb és legtisztább energiatermelési lehetőséget. Az EU-ban töretlenül fejlődik az iparág és mára a gáztüzelésű erőművek mögött a 2. legnagyobb beépített kapacitással rendelkezik. Mára a szélenergia adja az európai villamosenergia 16 százalékát és az iparág 300 ezer embert foglalkoztat a kontinensen. 2020-ban 15 GW új kapacitás épült. Miközben Magyarország a 329 MW-os kapacitással az EU sereghajtói között van.

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.