2021. április 1., csütörtök 19:49

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2021. április 1., csütörtök (OS) - Nem jópofa vicc, hanem a sötét oldal újabb, agresszív támadása a megfeszített Krisztus gender logóval való gyalázása, éppen Nagycsütörtökön. Ezt minden keresztény ember nevében visszautasítjuk!

    Felszólítjuk Ferencváros polgármesterét, tüntesse el ezt a gyalázatot a közterületről, és felszólítjuk az agresszorokat, hogy fejezzék be a szellemi és a tettleges keresztényüldözést!

Nem tűrhetjük némán, hogy ránk gyújtják templomainkat, tönkreteszik harangjainkat és szent ünnepeinkre fókuszálva gyalázzák Istent és gyalázzák keresztény közösségünket.

A világnak vissza kell térnie a devianciából a normalitásba. Ehhez pedig az szükséges, hogy kiálljunk hitünk, értékeink és véleményünk mellett minden olyan kérdésben, melyben a "politikailag korrekt" viselkedés jegyében a nyugati politikusok inkább elnémultak.

Az ateisták le akarják rombolni a társadalom hagyományos keresztény erkölcsi felfogását. Céljuk, hogy démonizálják a keresztény világot, és felépítsék a maguk által humánusnak vélt istentelen új világot, mely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. A tolerancia imitált fegyverével szakítanak a hagyományos keresztény erkölcsiséggel és megkérdőjeleznek minden hatalmi struktúrát. Relativizálnak mindent, emiatt az embereknek már nincs erkölcsi fogódzójuk.
Ez ellen kell fellépnünk most a Nagyhéten is! Ebben a közegben kell emlékeztetnünk az embereket a jó és rossz közötti különbségre.

Álljunk hát ki értékeink mellett, adjunk hangot véleményünknek!

Dr. Vejkey Imre

     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.