2021. április 7., szerda 16:52

Az MSZP Országos Központ közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 7., szerda (OS) - Fideszes kettős mérce: a CEU-t elüldözték, a Fudannak több száz milliárdos hitelből építenek kampuszt

    Az Orbán-kormány, amely folyamatosan azt hirdeti, hogy milyen hősies harcot folytat Brüsszellel szemben hazánk szuverenitása védelmében, most még inkább kiszolgáltatja Magyarországot egy másik állam érdekeinek. A 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása mellett még 450 milliárd forint kínai hitelt vesz fel a kormány egy kínai egyetem felépítésére.

Nem az a probléma, hogy egy kínai egyetem hazánkban is kampuszt akar nyitni, hanem, hogy közben a CEU-t elüldözték. A magyar kormány összességében többet költ erre a beruházásra, mint a teljes magyar állami felsőoktatásra 2019-ben. Hatalmas összegű hitelt vesznek fel Kínától, amit a magyaroknak kell visszafizetniük azért, hogy egy kínai állami vállalat felépítsen egy kínai egyetemet Magyarországon. Teszik ezt úgy, hogy abból a magyar gazdaság semmit sem profitál, ráadásul ezzel a tervvel még a több ezer magyar diáknak kollégiumi szállást is biztosító Budapest Diákváros beruházás területét is elveszik.

Kinek az érdekeit szolgálja az ilyen feltételekkel megvalósuló építkezés? A magyar diákokét és vállalkozókét biztosan nem.
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.