2021. április 8., csütörtök 13:35

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. április 8., csütörtök (OS) - Április 8-án világszerte a roma kultúra értékeit ünnepeljük. Idén azonban – csakúgy, mint tavaly, a járvány kitörése idején – érdemes ezt az alkalmat most kivételesen a roma kultúra kiemelt jelentőségének hangsúlyozása mellett arra is felhasználni, hogy felhívjuk a figyelmet a társadalmi szolidaritás szükségességére, elsősorban arra, hogy ezekben a nehéz időkben különösen fontos az egymásra való odafigyelés, a sérülékeny társadalmi csoportok – köztük a roma közösségek – hatékony gyakorlati támogatása

    Pontosan ötven évvel ezelőtt,1971-ben ezen a napon rendezték meg Londonban az első Roma Világkongresszust, amely a roma identitás formálása és formálódása útján tett első jelentős nemzetközi lépésről és a roma kultúra egyetemes elismeréséről egyaránt szólt. Ennek tiszteletére az ENSZ 1991-ben nyilvánította április 8-át a roma kultúra világnapjává.A Nemzetközi Roma Nap a hazai roma közösség kultúrájának és identitásvállalásának ünnepe is. Az elmúlt évtizedekben a roma értelmiség, a roma szakemberek új generációja jelent meg, akik most, a világjárvány idején is elméleti vagy gyakorlati hivatások művelőjeként, művészként, lelkészként, pedagógusként, vagy valamely rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként segítik Magyarország fejlődését, vagy éppen a legnehezebb terepen, egészségügyi dolgozóként küzdenek a járvány leküzdésében, életeket mentve. Munkájukkal és kitartásukkal a saját boldogulásuk mellett esélyt teremtenek gyermekeik sorsának szabad és értékalapú meghatározására is.
    
     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.