2021. április 9., péntek 17:21

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. április 9., péntek (OS) -

    Szövetségünk elutasít minden olyan törekvést, amely a fősodratúnak vélt szélsőségesen liberális ideológiától eltérő álláspontokat elhallgattatni, ellehetetleníteni, befeketíteni próbálja. Kiállunk a szerkesztés és a témaválasztás szabadsága mellett, akkor is, ha az együtt jár egy másik szerkesztőség vitatható munkamódszerének bírálatával.

Hisszük, hogy a szabad, akár kritikus kérdések nem keverendőek össze egyes politikai erők által megfogalmazott prekoncepciók kérdésbe bújtatott megfogalmazásával.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség többször is kiállt már a sajtó- és a tájékoztatás szabadságának érdekében. Visszautasítottuk azt a sajnálatosan elharapózó baloldali gyakorlatot, amely ellehetetlenítéssel fenyegeti meg a vele nem egy véleményen lévő, munkájukat végző újságírókat. Aggodalmunkat fejeztük ki, hogy Németországban kirúgnak egyébként kiválóan dolgozó szakembereket azért, mert politikai kérdésekben elmondják a véleményüket. Felléptünk és a jövőben is fel fogunk lépni a szakmánk minden alapját nélkülöző, elfogult és manipuláló sajtóanyagok ellen.

Az osztrák újságírónőnek pedig javasoljuk: ha etikátlan és elfogult sajtóterméket keres, forduljon a Deutsche Welle csatornához, ha pedig jogállamisági aggályai vannak, keresse a Hertha BSC vezetését.

     Kiadó: Magyar Nemzeti Médiaszövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.