2021. május 4., kedd 14:49

Dr. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. május 4., kedd (OS) - A Fidesz nem engedi, hogy az államfő visszavehesse a szegedi botrányprofesszor kitüntetését

    A Fidesz ma tartózkodással akadályozta meg, hogy a parlament napirendre vehesse az állami kitüntetések visszavonhatóságára vonatkozó javaslatomat. Miközben versenyt sajnálkozott a kormány és a köztársasági elnök amiatt, hogy a rasszista és szexista megjegyzéseiről elhíresült Gulyás László állami kitüntetést kapott március 15-én, az ennek visszavonását lehetővé tevő törvényjavaslatot már nem támogatták. Most Áder Jánoshoz fordulok, hogy ha tényleg minősíthetetlennek tartja a botrányprof kijelentéseit, éljen a törvénykezdeményezés jogával, és nyújtsa be a javaslatomat.

Az Igazságügyi bizottság mai ülésén a kormánypárti képviselők "bátran" letartózkodták az állami kitüntetéseket érdemtelenné válás esetén visszavonhatóvá tevő törvényjavaslatomat. A korábban létező lehetőséget 2011-ben eltörlő Fidesz most azzal érvelt, hogy kitüntetést visszavonni olyan lenne, mint képviselői mandátumot visszakérni. A szabad mandátumot az érdemtelenül viselt állami kitüntetéssel összemosó Fidesz valójában csak kifogásokat keres, mert semmi problémát nem lát Gulyás László rasszista és szexista megjegyzéseiben.
    
     Kiadó: Dr. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.