2021. május 12., szerda 15:55

Az LMP - Magyarország Zöld Pártja közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. május 12., szerda (OS) - Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy tegyen meg mindent a hajdúhadházi családok együttmaradásáért! -

    Az LMP elvárja, hogy az önkormányzatok vezetői tartsák szem előtt a mélyszegénységben élők támogatását és védelmét, a családok egyben tartását. Elutasítjuk a diszkriminációt, a pályázati pénzek nem célzott felhasználását.

Hajdúhadházon az Irinyi utcában található romatelepen heteken belül 120 ember kerülhet az utcára, miután a fideszes vezetés 650 millió forintos európai uniós pályázatot nyert el az ott található szociális bérlakások felújítására. Az ott élő 12 családot kilakoltatnák, a családtagok együttélését ellehetetlenítenék, illetve több száz kilométerre költöztetnék őket, mindezt úgy, hogy a pénzt az önkormányzat éppen az ő lakhatási körülményeik javítására nyerte el. Az önkormányzat kéthavi kaució kifizetésével segítené ki a családokat, miközben a realitás az, hogy  családonként 6-12 gyerekkel, több generáció együttélése mellett nem valószínű, hogy találnak albérletet. Ráadásul semmi és senki nem biztosítja számukra, hogy visszamehetnek a felújított lakóhelyükre.
     Kiadó: LMP - Magyarország Zöld Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.