2021. május 13., csütörtök 18:49

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. május 13., csütörtök (OS) - Ha a haverok vagyonosodása a tét, a Fideszt nem érdeklik a következmények -

    Ki jár jól a Böröcz-féle törvényjavaslattal? A Fidesz-KDNP, valamint a haverjaik és a strómanjaik, miközben az önkormányzatok és a szegényebb bérlők pedig a rövidebbet húzzák vele.

A törvény hatására a szegényebb területeken megjelenik a lakásmaffia, uzsorakamattal és gátlástalan ügyeskedésekkel ráteszi a kezét a lakásokra, ahonnan aztán rövid úton az utcára kerülnek a bérlők.

A gazdagabb területeken pedig, mint amilyen a Várnegyed is, a fideszes haverok – a Bayer Zsoltok és a Rákay Philipek – lehetnek a felvásárlók, akik lakásonként akár 50-70 millió forinttal is megkárosíthatják az önkormányzatot és a magyar államot.

A törvény súlyos következménye az újbóli önkormányzati vagyonvesztés, ami a teljes szektort érinti. Széthullik a bérlakásrendszer, és magával rántja a szociális bérlakásrendszert is, ami így nem lesz képes segítséget nyújtani a rászorulóknak. Ráadásul a törvényjavaslat alkotmánysértő is, mert semmibe veszi és felülírja az önkormányzatok alkotmányos védelem alatt álló tulajdonjogát, valamint az önkormányzatok saját tulajdonukkal kapcsolatos rendelkezési jogát.

Ezért az LMP azt kezdeményezi, hogy amennyiben a fideszes többség megszavazza a törvényt, akkor az ellenzéki pártok közösen forduljanak az Alkotmánybírósághoz jogorvoslatáért. A Fidesz-KDNP ismét bebizonyította, hogy számukra semmi sem szent, ha a saját gazdagodásukról van szó.

LMP sajtó

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.