2021. május 13., csütörtök 20:12

Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának közleménye (4. rész)
    Budapest, 2021. május 13., csütörtök (OS) -

    A védőoltáshoz kötött védettségi igazolványon nincs feltüntetve annak érvényessége, az igazolvány kiállításának egyéb eseteiben pedig a jogi szabályozás hat, illetve négy hónapos érvényességet ír elő. Az alapvető jogok biztosa felhívta a figyelmet arra, hogy a védettségi igazolvány érvényességi idejét úgy kell meghatározni, hogy az az orvostudomány jelenlegi állása szerint valószínűsíthetően fennálló védettségi időszakra terjedjen ki. Szükséges ezért, hogy a Kormány a veszélyhelyzet fennállása alatt folyamatosan vizsgálja, felmerül-e olyan új és releváns körülmény, amely szükségessé teszi a védettségi igazolvány érvényességi idejére vonatkozó rendelkezések felülvizsgálatát.

Az alapvető jogok biztosa rámutatott: fontos, az egymás iránti szolidaritásból és felelősségvállalásból is következő követelmény, hogy azon személyek esetében, akik a felmerülő egészségügyi kockázatok miatt nem kaphatnak védőoltást, a fertőzés visszaszorítása érdekében tett intézkedések (különös tekintettel egyes jogosultságok védettségi igazolványhoz kötése) ne járjanak alapvető jogaik korlátozásával.

     Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.