2021. június 10., csütörtök 14:45

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye
    Budapest, 2021. június 10., csütörtök (OS) - Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a védekezésben résztvevők

    A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak a védekezésben résztvevők – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Az erről szóló kormányrendelet a mai Magyar Közlönyben található meg.

A jogszabály szerint két éven belül 10 nap többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, katonák és a honvédségi alkalmazottak, a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók. A jogosultság több, mint 170 ezer közszolgálatban dolgozót érint.

Arról, hogy a többletszabadságra ki jogosult, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője, a katonák és kormányhivatali dolgozók esetében a munkáltatói jogkört gyakorló személy, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt.

A kormány ezzel is szeretné kifejezni  köszönetét és megbecsülését a védekezésben résztvevőknek, akik az elmúlt hónapokban segítették, hogy legyőzzük a járvány harmadik hullámát is és végrehajtsuk Európa egyik legsikeresebb oltási programját.

Kormányzati Tájékoztatási Központ

     Kiadó: Kormányzati Tájékoztatási Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.