2021. június 19., szombat 10:52

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleménye
    Budapest, 2021. június 19., szombat (OS) - Ombudsmanhoz fordulok az lmbt+ fiatalok alapjogsérelme miatt

        Beadványomban megkérdezem az alapjogi biztost, él-e több fontos jogkörével itt és most. Egyrészt, a hatályba lépést követően meg tudja vizsgálni, hogy egyáltalán alkotmányos-e a jogszabály (nem lesz az), ekkor ő maga is Alkotmánybírósághoz fordulhat és kérheti a testületet, hogy utólagos normakontroll keretében ők maguk is mondják ki az alkotmányba ütközés tényét — sőt, az Alkotmánybíróságnál a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát is kezdeményezheti.
     Az alapjogi biztos rendelkezik tehát ütőképes eszköztárral, képes érdemben lépni — és erre kérem őt magam is. Kulturált országban ilyen törvény a Ház közelébe sem kerülhet, a gyermekek egy csoportjának lehetetlen helyzetbe hozása pedig fel sem merülhet, hiszen ez súlyos kegyetlenség és egyben jogsértés is. Nekünk is vannak eszközeink, több is, mint gondolnánk, és nem habozunk használni!
     A beadvány az Országgyűlés honlapján megtalálható.

     Kiadó: Dr. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.