2021. július 27., kedd 13:50

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő közleménye
    Budapest, 2021. július 27., kedd (OS) - Május óta csak azokat azokat az embereket műtik meg a magyar egészségügyben, akik be vannak oltva a koronavírus elleni kísérleti vakcinával, vagy több, mint 10 000 forintért önköltséges PCR teszttel igazolják, hogy nem fertőzöttek. A Mi Hazánk tiltakozik ez ellen, és ingyenes PCR tesztet követelünk az oltatlanok számára!

    A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely szerint elfogadhatatlan, hogy bizonyos munkahelyeken kötelező lesz az oltás, ahogy azt Orbán Viktor bejelentette; ehelyett az oltások valódi következményeiről kellene beszélni. A Fidesz és a balliberálisok egymással versengve erőltetik a harmadik oltást is, a Mi Hazánk szerint azonban korrekt tájékoztatásra van szükség!

Ellenezzük a gyerekek oltását is: most már a 12-15 éves korosztályban "terveznek lépéseket". A Mi Hazánkhoz több olyan bejelentés is érkezett ugyanakkor, amely az oltás beadása utáni napokban-hetekben történt halálesetekről vagy súlyos tünetekről szól; ám ezt nem vizsgáltatják sem a gyógyszergyártók, sem a velük összejátszó kormány. A teljes képhez és az igazsághoz azonban ez is hozzátartozik: ők is áldozatok, értük ki vállal felelősséget?

A Mi Hazánk semmilyen lezárást nem tud támogatni a későbbiekben, a kormány eleget ártott így is a gazdaságnak. Ellenezzük a gyerekek oltását, és nem fogadjuk el a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők diszkriminációját sem, és semmilyen esetben nem fogadjuk el az oltás kötelezővé tételét.

Dúró Dóra
a Mi Hazánk elnökhelyettese
     Kiadó: Dúró Dóra független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.