2021. szeptember 10., péntek 12:19

A Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület közleménye
    Budapest, 2021. szeptember 10., péntek (OS) - Ebösszeírás állatvédők segítségével - Soponya állatbarát önkormányzata példamutató együttműködéssel szeretné csökkenteni a kóbor állatok számát a településen, és javítani az állattartási kultúra színvonalát

        Az soponyai önkormányzat és a HEROSZ elkötelezett az állatvédelem mellett és fontosnak tartják a tájékoztató, felvilágosító munkát, mellyel sok állat szenvedése megelőzhető.
     Mindezek érdekében a két fél együttműködik és 2021. szeptember 4-én a  HEROSZ Fehérvári Állatotthon vezetője, Krepsz Gyöngyi, és 11 önkéntes megkezdte az állatállomány összeírását a településen. A küldöttséget Szűcs Norbert polgármester, és Bencze Péter polgárőr, az Állatvédelmi Bizottság vezetője fogadta a hivatalban. Szűcs Norbert polgármester elmondta, hogy szeretnék a törvény által előírt kötelező feladatokat minél hatékonyabban végrehajtani. A kóbor állatok befogását saját erőből oldják meg, és a macskák elhelyezését is meg fogják oldani. Krepsz Gyöngyi elmondta, hogy az ő céljuk a tényleges, és hatékony ellenőrzés, a felvilágosítás, szemléletformálás. Házról-házra járva lehetőség van beszélgetni az emberekkel, felvilágosító munkát végezni, elmagyarázni az ivartalanítás fontosságát, az állattartásra vonatkozó kötelezettségeket. Nem az állatvédő szervezetek feladata az ebösszeírás, de eredményeket csak összefogással lehet elérni. Az ebösszeírás folytatódik. A feldolgozott adatok alapján kiderül, hol kell beavatkozni, hol kell felszólítani a lakosságot a chip beültetésre, vagy veszettség oltásra.

     Kiadó: Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.